Ötven árvácska, rengeteg mosoly – tavaszi ültetés a teraszon

Ötven árvácska, rengeteg mosoly – tavaszi ültetés a teraszon

Márciusban különleges dolog történt a teraszon: ötven árvácska talált új otthonra a ládákban – és velük együtt egy kis tavasz is beköltözött hozzánk. Selmeci Anna pszichológussal közösen szerveztük meg ezt a délutánt az Emelt demens osztály betegeivel, és ami elkezdődött, az sokkal több lett egy egyszerű kertészkedésnél. A betegek maguk vették kézbe a munkát: megtisztították a ládákat a tavalyi növények maradványaitól, lapátolták a komposzttal kevert friss földet, és gondosan helyezték el az árvácskákat – egyiket a másik mellé, sorban, türelemmel.

 

Miért éppen kertészkedés?

A kertterápia – vagy hortikulturális terápia – nem új találmány, mégis az utóbbi évtizedekben kapott igazán tudományos figyelmet. Kutatások sora igazolja, hogy a növényekkel való foglalkozás csökkenti a stresszt és a szorongást, mérsékli a depresszív tüneteket, és javítja a közérzetet. A föld illata, a növények tapintása, a látható és kézzelfogható eredmény mind olyan ingereket nyújtanak, amelyek mélyen gyökereznek az emberi tapasztalatban – és amelyek demencia esetén is elérhetők, akkor is, amikor más kommunikációs csatornák már nehezebben járhatók.

A kertészkedés során aktiválódó érzékszervi emlékek különösen fontosak az emlékezetzavarral küzdő betegek esetében. A föld illata, a virágok színe, a lapát súlya a kézben – ezek az ingerek olyan rétegeibe nyúlnak az emlékezetnek, amelyek a demencia előrehaladtával is sokáig
megmaradnak. Egy-egy ilyen pillanat nem gyógyít, de visszaad valamit: az ismerősség érzését, a kompetencia élményét, a jelenlét örömét.

Anna szerepe: szakértelem és jelenlét. Selmeci Anna pszichológusként nem csupán vezetője, hanem lelke is az ilyen alkalmaknak. Az ő jelenléte nem véletlenszerű: tudatosan tervezett foglalkozásról van szó. Anna feladata nem az, hogy elvégezze a munkát a betegek helyett, hanem hogy olyan keretet teremtsen, amelyben ők maguk tehessék ezt meg. Ez a különbség látszólag apró, valójában óriási: az önállóság megélése, a saját erőből elvégzett feladat öröme olyan érzések, amelyek mindannyiunknak szükségesek – és amelyek demenciával élők számára egyre ritkábban adódnak meg. Anna munkájának egyik legfontosabb eleme az, hogy a hangsúlyt mindig a meglévő képességekre helyezi, nem a hiányokra. Azon a tavaszi délelőttön mindenki tudott valamit: volt, aki lapátolt, volt, aki a virágokat rendezgette, volt, aki csak figyelte a többieket – de mindenki jelen volt, mindenki részese volt valaminek.

 

A kéz, amely dolgozik – a lélek, amely megpihen

Azon a délelőttön mindenki dolgozott. Volt, aki a régi földet lapátolta ki, volt, aki a friss komposztot keverte, és volt, aki nagy gonddal helyezte el az árvácskákat, egyenként, mintha mindegyiknek megkereste volna a legjobb helyét. A munka végeztével pedig valami olyasmi töltötte meg a teraszt, amit nehéz szavakba önteni – büszkeség, elégedettség, a jól végzett munka csendes öröme. Az arcokról leolvasható volt: Ezt mi csináltuk. Ez a miénk.

 

Ötven árvácska – és ami utánuk jön

Az árvácskák csak a kezdet. A fagyok elmúltával gyógy- és fűszernövényekkel is bővíteni tervezzük a terasz zöldjét – levendula, menta, zsálya és társaik várnak majd arra, hogy gyökeret eresszenek a ládákban. Egy kis gyógynövénykert születik itt, amelyet a betegek maguk gondozhatnak majd – és amelynek minden hajtása egy közös munka emléke lesz.

Addig is ott virítanak az árvácskák a teraszon, élénk lilában és sárgában – és emlékeztetnek arra, hogy a tavasz mindig megérkezik, ha türelmesen várjuk. 🌼