December 21-én újra volt betlehemes játék kórházunkban, immár második alkalommal. Újra a Csavargók éjszakája c. darabot adták elő Várda doktornő és Bartos doktornő betegei. A szereplők közül voltak régiek és újak egyaránt. A régieknek, így egy évet rápihenve sokkal jobban ment a színjátszás, mint tavaly, sokkal könnyedebben és magabiztosabban mozogtak az ebédlő rögtönzött színpadán; az újak pedig pillanatok alatt beletaláltak szerepükbe. Olyan is akadt, aki az utolsó pillanatban volt kénytelen egyik társa helyett beugrani, azaz vállalkozókedvével megmentette az előadást. A díszlet, a betlehemkörnyéki barlangistálló is a tavalyi volt, Bukros Csaba a csoportjával restaurálta, ami nagyban hozzájárult az előadás sikeréhez – köszönet érte. A sok próba meghozta a sikert, összekovácsolt egy társaságot, önbizalmat növelt, és megadta a tapasztalatot, hogy van értelme küzdeni. Az előadás végül közös énekléssel és egy kis karácsonyi nassolással zárult. Bízom benne, hogy ezen a délelőttön az öröm fényét picit emelhettük, a bánat sötétjét kicsit csökkenthettük. (Varga Tímea, meseterapeuta)