2023. december 28-án immár második alkalommal mentünk évzáró kirándulásra az I. rehabilitációs osztály betegeivel. Szabó Balázs pszichológus vezette a Holdvilág árokba a túrát, amely az évközbeni ökoterápiás foglalkozások megkoronázása. Ezúttal elég nehéz terepviszonyokkal kellett megküzdenünk, nagy volt a sár a hóolvadástól megduzzadt patak mindkét partján, sok kidőlt fán kellett átmásznunk. A betegek kívétel nélkül mind remekül „állták a sarat” a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. A tűzrakóhelyet elérve kolbászt és szalonnát tűztünk az útközben vágott mogyorófa nyársakra és jóízűen megebédeltünk. Tea és kávé is készült a gázfőzőn. Jóllakottan figyeltük a hollókat és csuszkákat, meg a az erdő távolabbi részében vonuló fiatal szarvasokat (szarvasrudli). A hazautat már könnyebb terepen, felszabadultan beszélgetve tettük meg, kellemesen elfáradtunk. Nemcsak a fejünk kiszellőztetésére, hanem csapatépítésnek is remek alkalom volt ez a délelőtt, a Holdvilág árok egyes részein csak közösen, egymást segítve tudtunk átjutni. 2024-ben folytatjuk!
Elérhetőségeink
Központi telefonszám: +36 26 525 620
E-mail címünk:
Jogi szekció
ADÓ 1% felajánlás
A Pomázi Rehabilitációért Alapítvány részére felajánlható az adó 1%-a.
Adószám: 18665484-1-13
Minden támogatást hálásan köszönünk.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat – Boldog Gellért Szakkórház 2023. Minden jog fenntartva.