Dobogókői kirándulás a Krónikus Pszichiátriai Osztály betegeivel

Dobogókői kirándulás a Krónikus Pszichiátriai Osztály betegeivel

When

2025.04.24.    
All Day

Event Type

Kirándulás Dobogókőre

 Április 24-én reggel Várda doktornő osztályán többen már útra készen vártak minket az épület bejáratánál. Dobogókőre terveztünk felmenni autóval, onnan lekirándulni Pilisszentkeresztre, majd vissza újra autóval.

Kicsit izgultunk, megmarad-e a reggeli gyönyörű napsütés, mert bizony esőt is jósoltak aznapra, meg azt se tudtuk biztosan, ki milyen erőnlétben van. De végül az idő is csodás maradt, és a résztvevők is kitűnően bírták a túrát.

Egy kocsival, két fordulóval mentünk fel. Olyan is akadt köztünk, aki még soha sem járt Dobogókőn, de a többség is évtizedekkel ezelőtt, gyerekkorában volt utoljára. Az első csapatnak volt ideje, míg a másodikra várt, ezalatt megcsodáltuk a kilátást a Dunára, és az alattunk elterülő hegyekre. Volt, akinek tériszonya volt, de végül mindenki közel merészkedett a korláthoz, sőt még a távcsőbe is belekukkantottunk. Amikor megérkezett a második fele a csapatnak, ők is kinéztek a kilátóról, aztán elindultunk a kék jelzésen lefelé. Rengeteg virág nyílt, pl. mocsári húr és veronika, és már a gyöngyvirág is apró bimbós volt – mindet meg is csodáltuk, és botanikus útitársunk igyekezett mindennek megmondani a magyar és latin nevét, valamint a jellegzetességeire is felhívta figyelmünket. De nem csak a virágok keltették fel érdeklődésünket, hanem volt, aki kövecskéket gyűjtött és volt aki különleges alakú fadarabokat. Amiben mindenki megegyezett, az az, hogy jó volt kiszabadulni a hétköznapok szürke falai közül és fantasztikus volt a még üde zöld tavaszi erdőben tölteni egy egész délelőttöt.

A Zsivány-szikláknál megpihentünk és nassoltunk, utána pedig már csak egy-egy halaszthatatlan fotó kedvéért álltunk meg. Így sikeresen visszaértünk az ebédre is.

Köszönöm a résztvevők kitartását és lelkesedését, valamint a nővérek és Kun-Fügedi Krisztina segítségét.

(Varga Tímea, meseterapeuta)