A Szarkaláb Banda a Boldog Gellért Szakkórházban
Nagy örömünkre augusztus 10-én délelőtt ellátogatott hozzánk Pomáz-Kiskovácsiba, a Boldog Gellért Szakkórházba a Szarkaláb Banda. Elsősorban magyar népzenét játszottak, részben autentikus népi hangszereken, részben pedig gitáron, fuvolán; de népdalokon kívül hallhattunk megzenésített verset, Bródy-dalt, színházi zenét. A hangzást a két lány, Geszti Eszter és Pausch Éva gyönyörű, csilingelő énekhangja tette teljessé. Az már csak hab volt a tortán, hogy kérésünkre rugalmasan reagálva énekeltek velünk is két dalt.
Ami még érdekessé tette számunkra az együttest, az az, hogy tagjai a Vakok Szakiskolájába jártak, ott kezdtek el együtt zenélni. Azóta felnőtt, önálló életet élnek, de a zene még mindig összeköti őket. Így kórházunk rövidebb- és hosszabbtávú lakóinak azt az indirekt üzenetet is közvetítették, hogy sokféle nehézségünk mellett is élhetünk teljes és hasznos életet.
Köszönjük, Szarkaláb!
Varga Tímea, meseterapeuta