A Renoir Kiállításon jártunk betegeinkkel

Szeptember 26-án csoportommal ellátogattunk a Szépművészeti Múzeumba a Renoir kiállításra, a lehetőséget ezúton is köszönöm a Szépművészeti Múzeumnak.

Betegeinknek, különösen azoknak, akik már hosszabb ideje a kórház lakói, mindig nagy élmény, ha elmegyünk valahová. Ez már az utazás alatt is látszik, a hangulat ilyenkor a tetőfokára hág, viccelődnek, viccelődünk, kicsit kötetlenebbül vagyunk együtt, és más oldalukról is megismerem őket, mint a négy fal közt a terápiás foglalkozáson. Így történt ez most is. 

A kiállításon egy ideig viszonylag kötötten mozgunk, együtt vagyunk, mindenki választ magának „kedvenc” képeket, és azokról beszélgetünk: vajon miért azt választotta, milyen emlékeket idéz fel benne a kép, melyik figurával tud azonosulni leginkább… stb. Aztán az idő előre haladtával egyre szabadabban és egyre mélyebben merülnek el a betegek a művekben, és akkor már nem is kérdezek, ez a spontán szemlélődés ideje. 

A Renoir kiállítás különös örömöt okozott betegeinknek, hisz a festő csak a szépet, az örömöt, az idillt ábrázolta. Csupa olyan pillanatot, amire vágyunk, és amiből úgy érezzük, mindig kevesebb adatik, mint szeretnénk.

A múzeumlátogatás most is, mint mindig, egy délelőtt programja volt, de valójában nem csupán ennyi. Azon túl, hogy a képek és az élmény nyilván ott élnek betegeinkben (és bennem is) még hosszú ideig, még minimum egy terápiás alkalmat szentelünk Renoir képeinek, immár a négy fal közt, reprodukciók segítségével. Így egyrészt még mélyebben rögzül az élmény, másrészt kicsiben azok is részesülnek belőle, akik, bár csoportom tagjai, valamilyen oknál fogva nem tudtak részt venni a múzeumlátogatáson.

Varga Tímea, mese- és művészetterapeuta