Az első Idősek Olimpiája a Boldog Gellértnél – amikor a kislabda az esernyőbe repül

Az első Idősek Olimpiája a Boldog Gellértnél – amikor a kislabda az esernyőbe repül

Szeptember 23-án a Boldog Gellért Szakkórház Kognitív Rehabilitációs Osztályán valami olyasmi történt, amelyre a résztvevők valószínűleg még sokáig emlékezni fognak. Nem azért, mert olimpiai rekordok dőltek meg – bár volt, aki négy vizespalackot ütött le egyetlen babzsák dobással, és volt, aki két mozdulattal gyűrte be a papírfolyamot. Hanem azért, mert ezen a szeptemberi délelőttön valami nagyon egyszerű és nagyon fontos dolog történt: az emberek mozogtak, nevettek, versenyeztek – és jól érezték magukat.

Ez volt az első Idősek Olimpiája a Boldog Gellért Szakkórházban. Reméljük, nem az utolsó.

A szervezők – akik tudják, mi a mozgás igazi értelme

Az esemény mögött négy szakember állt, akiknek neve és munkája garanciát jelent arra, hogy ami ezen a napon történt, nem véletlenszerű szórakoztatás volt, hanem gondosan megtervezett, szakmailag megalapozott program.

Gerencsér Ágnes, Flamm Eszter és Csengei Borbála gyógytornászok – akik napról napra dolgoznak azon, hogy a Kognitív Rehabilitációs Osztály betegei mozgásban maradhassanak, hogy a test ne adja fel azt, amit még megőrizhet – az esemény gerincét adták. Az ő tudásuk és kreativitásuk formálta azt a sportprogram-sorozatot, amely egyszerre volt fizikailag aktiváló, szórakoztató és minden résztvevő számára teljesíthető.

Varga Orsolya kutyásterapeutával kiegészülve a csapat olyan programot hozott létre, amely nem csupán a testet mozgatta, hanem a lelket is.

A kék és a piros csapat – mert a verseny nem a győzelemről szólt

Az Idősek Olimpiájának egyik legokosabb döntése az volt, hogy a betegeket két csapatra osztották – a kék és a piros csapatra. Ez a csapatbeosztás – amely látszólag csak logisztikai megoldás – valójában terápiás értékkel bír.

A csapathoz való tartozás az összetartozás érzését erősíti. „Mi a kékek vagyunk.” „Mi tartunk össze.” Ez az azonosulás – bármilyen rövid ideig tart is – aktiválja azokat az agyi területeket, amelyek az összetartozás és a közösség érzéséért felelősek. Az oxitocin felszabadul, a szociális motiváció nő, az ember kilép az izolált, egyéni perspektívából és egy nagyobb egység részévé válik.

De – és ez az esemény másik legokosabb döntése – az igazi cél nem a verseny volt. „Az alkalom igazi célja nem annyira a vetélkedés, mint inkább a jó hangulatú, közös mozgás volt” – és ezt mindenki érezte. Nem volt nyomasztó elvárás, nem volt lealázó vereség, nem volt komoly tét. Volt játék – és a játékban van valami, ami minden korban gyógyít.

A sportnemek – amelyek meglepőek voltak és zseniálisak

Az Idősek Olimpiájának sportprogramja elsőre viccesnek tűnhet – de pontosan ez az a fajta kreativitás, amely a legjobb foglalkozásterápiát jellemzi. Nem azért különlegesek ezek a sportágak, mert olcsó rögtönzések – hanem azért, mert minden egyes elem tudatosan lett megválasztva, figyelembe véve a résztvevők fizikai lehetőségeit, kognitív szintjét és azt, hogy mi okozhat valódi örömet és sikerélményt.

Kislabda hajítás az esernyőbe

Az erre a célra átalakított betegmozgatóra felakasztott hatalmas színes esernyő – amelybe kislabdát kellett hajítani – az esemény egyik legkreatívabb eleme volt. A betegmozgató – amelyet mindenki a fizikai segítség eszközeként ismer – ezen a napon egy sporteszköz alapjává vált. Ez az átkeretezés önmagában is értékes: a megszokott tárgyak új funkcióban való látása a kreatív gondolkodást és a rugalmasságot erősíti.

A kislabda hajítása a felső végtag erejét, koordinációját és a célzási képességet aktiválja. De talán ennél is fontosabb: az a pillanat, amikor a labda belerepül az esernyőbe – és a csapat ujjong –, az az öröm, amely ebben a pillanatban keletkezik, az önhatékonyság és a siker tiszta, közvetlen élménye.

Kugli dobás babzsákokkal

A klasszikus kugli – amelyet babzsákokkal játszottak – az egyensúly, a célzás és a finom mozgáskoordináció területét célozza. A babzsák súlya és textúrája más fogást igényel, mint egy labda – és ez az érzékszervi különbség önmagában is kognitív aktivitást jelent.

Az a résztvevő, aki egyetlen dobással négy vizespalackot ütött le – valóban teljesítményt nyújtott. Nem olimpiai teljesítményt a hagyományos értelemben – hanem a saját lehetőségeihez mért teljesítményt, amelyet a körülötte lévők elismertek és megünnepeltek. Ez az elismerés – amely nem volt kötelező, nem volt rituális, hanem valódi – az önbecsülés erősítésének egyik leghatékonyabb formája.

Strandlabda legyezés

A strandlabda legyezése – amelynek célja a labda levegőben tartása vagy célba juttatása legyező segítségével – egyszerre játékos és fizikailag aktiváló. A kar mozgása, a légzés ritmusa, a labda követése a szemmel – mindezek koordinált, aktív részvételt igényelnek.

De ami talán a legfontosabb ebben a sportágban: a nevetés, amely belőle fakad. A legyező és a strandlabda kombinációja – ebben a kontextusban – szinte törvényszerűen nevetést okoz. Mert a helyzet vicces, és ez teljesen rendben van. A nevetés – amelynek immunerősítő, kortizol csökkentő és összetartozást erősítő hatásait számos kutatás dokumentálta – a nap egyik legértékesebb mellékterméke volt.

Papírfolyam begyűjtése lábbal

Ez a sportág – amelynek során a résztvevőknek lábbal kellett begyűjteniük egy papírfolyamot – talán a leginnovatívabb és a legtöbb kognitív és fizikai aktivitást igénylő elem volt. A láb finommotorikus kontrollja, az egyensúly fenntartása, a mozgás tervezése és végrehajtása – mindezek olyan területeket aktiválnak, amelyek a mindennapi mozgásban ritkábban kerülnek előtérbe.

Az a résztvevő, aki „két mozdulattal gyűrte be a papírfolyamot” – demonstrálta azt, amit a foglalkozás célzott: az eddig rejtett képességek megmutatását. Mert sokszor pontosan ez történik: az ember nem tudja magáról, mire képes – amíg meg nem próbálja. Az Idősek Olimpiája ezeknek a rejtett képességeknek is teret adott.

A rejtett képességek – amelyekre nem is számítottak

Ez az utóbbi gondolat – a rejtett képességek megmutatkozása – az esemény egyik legmeghatóbb aspektusa. A kognitív rehabilitáció egyik legnagyobb kihívása az, hogy a betegek sokszor elveszítik az önmagukba vetett bizalmat. Évek, esetenként évtizedek óta tartó betegség, intézményi lét, a funkciók fokozatos csökkenése – mindezek együttesen azt a belső narratívát erősíthetik, hogy „én már nem tudok semmit”, „én már nem vagyok képes erre.”

Az Idősek Olimpiája egy napra megcáfolta ezt a narratívát. Nem szavakkal, hanem tettekkel. Nem terápiás magyarázattal, hanem egy babzsák dobással, amely leütött négy vizespalackot. Nem bátorítással, hanem a valódi, saját maga által elért eredménnyel.

Ez a fajta élmény – amelyet a pszichológia az önhatékonyság megerősítéseként ír le – tartósabb és mélyebb hatású, mint bármilyen verbális megerősítés. Mert az ember saját maga tapasztalta: igen, tudom. Igen, képes vagyok rá.

A mozgás mint gyógyszer – miért különösen fontos idős korban

Az Idősek Olimpiája nem csupán szórakoztató program volt – hanem a testmozgás terápiás értékének egy különlegesen kreatív megvalósítása. A rendszeres fizikai aktivitás idős korban az egyik legjobban dokumentált protektív faktor mind a fizikai, mind a kognitív egészség szempontjából.

A mozgás javítja az egyensúlyt – csökkentve az esések kockázatát, amely az idős emberek körében az egyik leggyakoribb és legsúlyosabb sérülési ok. Erősíti az izmokat – fenntartva a mindennapi önellátó funkciókhoz szükséges fizikai kapacitást. Javítja a keringést – növelve az agy vérellátását, ami közvetlenül befolyásolja a kognitív funkciókat.

Emellett a mozgás serkenti a BDNF – agyi neurotrofikus faktor – termelését, amely az idegsejtek növekedéséért és fenntartásáért felelős. Ez a „agyi trágya” – ahogy a kutatók néha nevezik – az egyik oka annak, hogy a rendszeresen mozgó idős emberek kognitív hanyatlása lassabb, mint azoké, akik inaktívak.

De mindezek felett ott van az öröm – amelyet a mozgás, különösen a játékos, közösségi mozgás okoz. Az endorfinok, amelyek felszabadulnak. A nevetés, amely kíséri. Az összetartozás érzése, amely keletkezik. Ezek nem mellékhatások – ezek a program céljának lényeges részei.

A konyha és a finomságok – mert a kalóriák visszapótlása is fontos

A nap méltó lezárása a konyháról kapott finomságokkal való kalóriapótlás volt. Ez a mondat – amely látszólag csak egy praktikus megjegyzés – valójában fontos üzenetet hordoz.

A mozgás után együtt enni – ez is közösségi rituálé. Ez is összetartozás. Ez is az öröm egyik formája – amelyet nem kell megmagyarázni, nem kell terápiás kontextusba helyezni. Csak ott van, egyszerűen, finoman, a konyha illatával és ízével.

A konyha – amelyből a finomságok érkeztek – a kórházi közösség egy fontos tagja. Az a tény, hogy a konyha hozzájárult az eseményhez, azt üzeni: ez az egész intézmény ünnepel ma. Nem csupán a gyógytornászok, nem csupán a betegek – mindenki.

Köszönet és folytatás

Köszönet Gerencsér Ágnesnek, Flamm Eszternek, Csengei Borbálának és Varga Orsolyának – a kreativitásért, a gondos tervezésért, a szakmai tudásért és azért a lelkesedésért, amellyel az első Idősek Olimpiáját megvalósították.

Köszönet a kék és a piros csapatnak – a babzsák dobásért, a papírfolyam-begyűjtésért, a strandlabda-legyezésért, a nevetésért és azért, hogy megmutatták: a rejtett képességek ott vannak, csak lehetőség kell hozzájuk.

Az olimpiai lángot nem oltottuk el. Jövőre újra felgyújtjuk. 🌿

A Boldog Gellért Szakkórház rendszeresen szervez mozgásos és közösségi programokat a pszichiátriai és geriátriai osztályok betegei számára.