Első túra a Pilisben – egy sorozat kezdete

Első túra a Pilisben – egy sorozat kezdete

Márciusban kilenc páciensünkkel, Bukros Csabával és Takács Gáborral indultunk el a Dobogókő–Pilisszentkereszt úton – és ami egy egyszerű erdei sétának indult, az egy hosszú sorozat első fejezete lett.

A nap kedvezett nekünk: kellemes, napos tavaszi idő fogadott, és a Zsivány-sziklákig vezető ösvény szépen kínálta magát. Az erdő még a téli álmát aludta – a fák kopaszak, a csend sűrű –, de aki figyelt, az már itt is megtalálta a tavasz első jeleit. Néhány bátor kis növény már előbújt a lehullott levelek alól, a madarak éneke betöltötte a lombtalan ágak közötti teret, és egy hatalmas erdei hangyaboly is megállásra késztetett minket – benne már élénken nyüzsögtek a hangyák, mintha ők sem akartak volna tovább várni a tavaszra.

 

A Pilis – egy különleges világ a városok közelében

A Pilis hegység Budapest közvetlen szomszédságában terül el, mégis egészen más világot kínál, mint a város. Magyarország egyik legősibb természeti tája ez: mészkősziklák, bükkösök és tölgyesek váltakoznak, völgyek és gerincek követik egymást, és a terület gazdag történelmi emlékekben is – középkori kolostorok romjai, ősi zarándokutak nyomai húzódnak az erdők mélyén. A Pilis különlegessége nemcsak a látványban rejlik. A terület levegője tiszta, a csend valódi, az ösvények változatosak – van köztük szelíd, könnyen járható erdei út és vadregényes sziklavidék egyaránt. A Zsivány-sziklák, amelyek első túránk célpontját adták, jellegzetes mészkőszikla-alakzatok, amelyek a koronás fák között magasodnak – nevük is sejtelmes, régi históriákat idéz. Ide érkezni – akár először, akár sokadszorra – mindig különleges érzés.

 

Miért jó az erdő?

A természetben való tartózkodás jótékony hatásait ma már komoly tudományos irodalom támasztja alá. A japán „shinrin-yoku”, vagyis erdőfürdőzés kutatói kimutatták, hogy már egy néhány órás erdei séta is mérhető módon csökkenti a kortizolszintet, mérsékli a vérnyomást, és javítja a hangulatot. A természeti környezet olyan érzékszervi ingereket nyújt – illatok, hangok, textúrák, fények –, amelyek az agyat egyszerre stimulálják és megnyugtatják.

 

 

Pszichiátriai páciensek körében különösen fontos a rendszeres mozgás és a természeti élmények beépítése a mindennapokba. A séta nemcsak a testet erősíti, hanem a koncentrációt javítja, csökkenti a szorongást, és olyan helyzeteket teremt, amelyekben spontán emberi kapcsolatok, beszélgetések, közös felfedezések születhetnek. Az erdőben nincs hierarchia, nincs beteg és egészséges – mindenki ugyanazt a levegőt szívja, ugyanazt a hangyabolyt nézi, ugyanolyan meglepett arccal fordul egymás felé.

Indulás, séta, felfedezés

Az útra való készülődésben már volt valami különleges. Aki csak tehette, igyekezett – volt, aki izgatottan várt a találkozóra, volt, aki csendesen csatlakozott, de mindannyiukban ott volt valami feszült várakozás. Az első lépések még óvatosak voltak, a tempó lassú – de ahogy az aszfalt elhagyott minket és az ösvény átvette a helyét, valami megváltozott. A lépések könnyebbek lettek, a tekintetek nyitottabbak. Az erdő még kopasz volt, de a fény másképp szűrődött az ágak között, mint télen – aranyosabban, ígéretesebben. Valaki megállt egy madár énekénél, és sokáig hallgatta. Valaki más a hangyabolynál guggolt le, és közel hajolt, hogy jobban lássa a sürgő-forgó kis testeket. Ezek az apró pillanatok – egy megálló tekintet, egy rácsodálkozó arc – azok, amelyek egy ilyen napot igazán emlékezetessé tesznek.

 

 

Szalonna, tűz, beszélgetés

A Zsivány-szikláknál megálltunk, tüzet raktunk, és előkerült a szalonna. A fagyűjtés, a tűzrakás, a sütögetés – mind olyan tevékenységek, amelyek kézbe adják az embert, és amelyekhez nem kell magyarázat. A tűz mellett az idő máshogy telik: lassabban, meghittebben. Szó esett mindenről és semmiről – és ez pontosan így volt jól. Volt, aki először sütött szalonnát nyílt tűzön. Volt, aki régen csinálta utoljára, és most valami régi, meleg emléket hozott vissza ez az egyszerű mozdulat. A tűz körül ülve nem kellett semmit teljesíteni, semmit bizonyítani – csak jelen lenni, enni, beszélgetni, nézni a lángot. A tavaszi levegő, a mozgás és a jó társaság után a harapnivaló különösen jól esett. Hazafelé menet mindenkin látszott, hogy valami feltöltődött – nem látványosan, nem hangosan, de valósan.

 

Egy sorozat első állomása – és ami következik

Ez a kirándulás nem egyszeri alkalom volt. Tervünk szerint havonta egyszer indulunk útnak a környék egy-egy szép pontjára – a Pilisben rengeteg felfedezni való vár még ránk. Célunk nem csupán az, hogy a páciensek állóképessége fokozatosan növekedjen, bár ez is fontos. Ennél többre gondolunk: arra, hogy minden túra egy új élményt, egy új képet, egy új emléket adjon. Egy hangyabolyt, amelyre vissza lehet gondolni. Egy sziklaformát, amelynek neve van. Egy tüzet, amelynek füstje még napokig ott maradt az emlékezetben.

 

 

A következő hónapokban bejárjuk majd a Pilis más arcait is – völgyeket, kilátókat, forrásokat, régi romokat. Minden állomás egy-egy fejezet lesz abban a történetben, amelyet közösen írunk a természettel és egymással. 🌿