Őszváró ünnep

Célkitűzés
Célunk az volt, hogy a református gyülekezet adományának jóvoltából mindenféle állapotú, és korú beteg részt tudjon venni egy produktív, örömteli és látványos tevékenységben, aminek a gyümölcsét később is élvezhetik, mert nyoma marad.
A 2. épület kertje terveink szerint egyszer majd demens kert lesz, ahova biztonságosan, egyedül is lemehetnek sétálni a betegek, képességeiknek megfelelően kertészkedhetnek vagy sétálhatnak, vagy csak üldögélhetnek a padokon. Ennek a kertnek a szépítését kezdtük meg a magaságyásokkal.
Az ültetés menete
A II/B és a III-as osztály betegei vezették a munkát, Bukros Csaba előzőleg velük és a III/A fentjáró betegeivel festette be konzerváló festékkel a magaságyásokat, ők cipelték át a földeszsákokat és a növényeket.
Évelő fűszer-és gyógynövények kerültek a ládákba, mert ezeket akár meg is ehetik a betegek, finom az illatuk. Minden ládába került árvácska, mert az szép ősszel és némi téli pihenő után tavasszal is.
Ültettünk a növénykék közé nárciszhagymákat is, hogy koratavasszal már legyen miben gyönyörködni.
Résztvevők
A II/A tolókocsis, rolátoros és keretes betegeit is kihoztuk, hogy élvezzék az utolsó meleg napok egyikét. A jó idő ellenére alaposan fel kellett öltöztetnünk őket, mert az idősek hőigénye más, vittünk nekik kendőket, zoknikat és takarókat, a III-as osztály foglalkoztatójából lehoztuk a párnákat, hogy kényelmesek legyenek a székek.
A VI-os osztályról is jött pár fentjáró, aktívabb beteg, ők is ültettek.
A III/A osztályról is hadra fogható férfiak és nők is jöttek, a saját osztályuk oldalára tett három ágyást is ők töltötték meg és a tavasszal beültetett virágládákat is felfrissítették
A csak üldögélni tudó betegeknek dr. Varga Orsolya kutyásterapeuta tartott kutyaterápiás foglalkozást, közben a csoport másik felének én tartottam olyan mozgásterápiás foglalkozást, ahol személyre szabott kognitív feladatokat kellett koordinált mozgással ötvözni.
Mikor kész lettek az ágyások és minden fűszer-és gyógynövény a helyére került, kezdődött a zene és a mulatság, vittünk egy kis bolti süteményt és üdítőket. Olyan magasra hágott a hangulat, hogy többen táncra is perdültek…
Ezen az őszváró ünnepen negyven körüli beteg vett részt, kapcsolatok tudtak kialakulni a különböző osztályok betegei között, minket is teljesen más szerepben láthattak, a közös célért való együtt-dolgozás megerősítette a velünk való kapcsolatukat is.